Református templom

A Gábor Áron tér dél-nyugati oldalán helyezkedik el az impozáns méretű református műemléktemplom.  Az ezer személy befogadására alkalmas templom jelenleg egyike Erdély legnagyobb templomainak. Az Erdély legkeletibb református templomaként számon tartott épület 1770 és 1782 között egy fatemplom helyére épült. “A régi fatemplom köré építették a kőfalakat, hogy legyen hely az építés ideje alatt is Isten imádására s mikor a kőtemplom készen volt, ajtóin a régi fatemplom bornáit kihordogatták, nagy erőfeszítéssel, meghatóan kegyes leleményességgel.” – olvashatjuk Székely János lelkipásztor bejegyzését az egyházközség Historia Domusában. A leírások alapján magas kőfal emelkedett a templom körül, ez védte a templomot. A kőfalon kívül még két bástya volt megtalálható a templom mellett, az egyikben a város, a másikban az eklézsia levéltárát őrizték. Az egyházközség első református lelkipásztora István pap volt, aki katolikus hitről térhetett a református vallásra.  A templom építtetője Nagybaconi Keresztes Máté esperes, generalis notarius, későbbi erdélyi püspök volt, aki 1783 adventjén szentelte fel az új templomot Isten dicsőségére. Az 1834-es nagy tűzvészben a református templom is nagy károkat szenvedett: a tetőszerkezet leégett, a papi és a kántori lak, a harangok is áldozatul estek, ugyanakkor a levéltárak is leégtek a bennük őrzött értékes iratokkal, kegytárgyakkal, csupán a kőfalak maradtak meg. A nagy tűzvész után a céhek és a hívek adományaiból a templomot újjáépítették, ez négy évet ölelt fel, 1838-ban lett kész a templom a ma is látható formájában. Az 1916-os hathetes román megszállás a templom épületét kevésdbé érintette, annál inkább a templomi kegytárgyakat. Ezért azokat négykulcsos ládába zárva, a mai kántori lak pincéjébe ásta el az akkori lelkipásztor, Kovács Benedek. 

A jelenleg, szentélyből, hajóból, toronyból és két portikusból álló, 15×44 méter, téglalap alapú épületen a késő reneszánsz, a barokk és a klasszicista stílus jegyei mind megtalálhatók. A hajóhoz sokszögzáródású szentély és négy mellékhajó csatlakozik. Az épület első tere a hajót egyenlő részekre osztó ívekre támaszkodó csehsüveg boltozatokkal fedett.  A mellékhajók felett karzatok vannak. A bejárat mellett elhelyezkedő sisakos torony háromszintes. Ezt a nagy tűzvész után a brassói Land András építőmester vezetésével építették, 1846-1854 között. A torony alsó két szintje az átépítést követően klasszicista stílusú (kettős lizénák, triglifes fríz, sávozott felületek) lett, a felső szint őrzi az eredeti barokk jegyeket. A 19. század elején a tornyot külső támpillérekkel erősítették meg. A toronyban a 17. századi templomból átvett két ajtókeretet használtak, ezeket onnan lehet tudni, hogy az ajtókeretek reneszánsz korúak. A református szertartás elvárásainak megfelelően a templom belső tere egységes, központjában az úrasztala helyezkedik el. Kiemelt helyen, az északi oldalon van a szószék, így hívek a prédikációt a templom bármely pontjáról jól követhetik.  A református egyházközség közel négyezer lelket számlál.

A mai kő szószéket a 19. század elején készíthették. A hársfából készült, sokszorosan áttört felületű, klasszicista urnában végződő szószékkoronát Jancsó Mária faragta és adományozta az egyháznak 1843-ban. A szószékkorona klasszicista stílusjegyeket hordoz magában. 

A 19. századi úrasztalának kő talapzatán és ovális, vörös márvány asztallapján a következő aranyozott betűs felirat olvasható: „Gidófalvi Csiszér Moyses 1838″ (az asztallap élén), „és hitvese Szöcs Ilona 1844″ (a talapzaton).

A templom első orgonája 1757-ben készült, ismeretlen mesterember keze munkáját dicséri. A templom egyik legértékesebb műkincse az 1861-ben készült a ma is működő és funkcióját betöltő tizennégy regiszteres orgona, amely a városban megtelepedett híres orgonaépítő, a szabadkai származású Kolonics István remekműve.

A kőkeret frízében latin nyelvű zsoltárrészletet olvashatunk, valamint a frízek középtengelyében, az olaszkoszorúba foglalt, arab számjegyekkel írott 1782-es évszámot. A keretek kiképzése azonban, az évszám tanúságának ellenére, az erdélyi késő reneszánsz formavilágát idézi. Ez arra utalhat, hogy a korábbi (17. századi) templom két ajtókeretét használták fel újra a 18. századi templomépítéskor, és ugyanekkor vésték az említett évszámokat a faragványok frízébe. Figyelmet érdemel az északi kapu igényes, kerubos díszű, fa ajtószárnya, amely már a 18. századi barokk stílust idézi. Az említett ajtószárny belső felét meglehetősen kopott, szőlőinda motívumot megjelenítő festés díszíti.

Az északi és déli oldalkapu előtt egy-egy azonos kiképzésű, klasszicista jegyeket hordozó portikusz csatlakozik a templomhoz, amelyeket a tűzvészt követően, 1838-ban emeltek. Az építés körülményeit az északi portikusz oromzatában olvasható felirat közvetíti: „UJITATOTT A NAGY ÉGÉS UTÁN MDCCCXXXVIII”.