Beder Imre lelkipásztor

 

Tősgyökeres barátosi családomból a munka és embertársaim tiszteletét, felmenőim puritán életvitelének példáját hoztam örökségként. Szüleim áldozatvállalása nagyobb bizonyságtétel volt számomra, mint sok ékes, de terméketlen beszéd.

            Lelkipásztoraimtól, tanáraimtól is sok útravalót kaptam, értékeikért hálás vagyok, fogyatkozásaik számomra is tanulsággal bírnak. Gyermek és ifjúkorom sok áldás lenyomatát hordozza, Isten sok kísértéstől és mélységtől óvott meg.

            Bár korábban nem lelkipásztornak készültem, érettségi után mégis a teológiát választottam. Isten bölcsen és fokozatosan érlelgetett a szolgálatára. 23 évesen már kinevezett lelkész voltam a Temes megyei Szapáryfalván, vallástanár négy temesvári iskolában. Két év múlva a papolci gyülekezet hívott meg, ahol egy hónap híján hét évet szolgáltam. Feleségem  itt vállalt családorvosi munkát, itt született két fiunk is. 2007. augusztus 1-től vagyok a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség lelkipásztora.

             A nagy gyülekezetben nagyobb felelőséggel, sok kihívással és rengeteg konfliktushelyzettel találkoztam. Ezek közt a legnagyobb elégtételt az igei és lelki szolgálatokban érzek. Számomra öröm látni egy-egy közösségbe tagolódott vallásórás, kátés, ikés, vagy felnőtt „gyermekünket”, aki életével és szolgálatával jelzi: érdemes szórni az ige magvát, Isten ad áldást, ha alázattal és hittel várjuk. Szolgálatomban egyik kedvenc költőm, Reményik Sándor: Akarom című verse a hitvallásom:

Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
(…)
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

            A gyülekezetre nézve Ravasz Lászlóval együtt vallom: „ A föld nem lesz menny soha, de felfoghatja a mennynek a fényét és általvezethet oda. ”  Sem az egyház, sem közösségeink nem lesznek  tökéletesek, mindannyian csak sérült szárnyú angyalok vagyunk. De ebből a mennyei fényből szeretnék látni egy keveset a „szentek közösségén”- (ezek bizony mi vagyunk, bármennyire is hihetetlen!!) – olyan formában, ahogy ősi, de igéhez hű hitvallásunk a Heidelbergi Káté tanítja:  Krisztus vezetése alatt mindnyájan tagok vagyunk és mindenki örömmel és készségesen szolgál ajándékaival a többiek javára.  Ha egy közösségben ebben a szolgálatban élünk és szorgoskodunk, menedékhely és világítótorony lehetünk az úton a menny felé. 

Ha pedig elbizonytalanodnánk vagy felettébb elbizakodnánk, intsen, biztasson a páli ige:

  Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Mily megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai!  Mert „ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadója? Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?” Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.     Róm 11,33-36

 

Ruszka Sándor lelkipásztor

 

A családi ráhatás vezetett a keresztyénség felé. Mindkét nagymamám mélyen hívő asszony volt, láttam őket imádkozni. Csiha Kálmán püspökünk prédikációjának hatására (14 éves voltam) döntöttem először a lelkészi pálya mellett. Nagyon nagy hatással volt rám Bustya János, a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium akkori igazgatója és lelkésze. Végül zenei pályát választottam, Kántor-Tanítóképző Főiskolát végeztem, de lelkem mélyén megmaradt a lelkészi pálya iránti vágy. Egy nyári munkatáborban betévedtem egy ismeretlen templomba, ahol személyes istenélményben volt részem, amit nem lehet szavakkal visszaadni. Végül a Nagykörösi záróvizsgám után döntöttem végleg a lelkészi pálya mellett.  

A leginkább meghatározó gyülekezeti élményem, hogy öt – hat évesen hegedültem ünnepi istentiszteleteken. Folyamatosan szerepeltem alkalmakon, innen érthető, hogy ma is nagyon szívesen szervezek bármilyen tevékenységet, ami szebbé teszi az istentiszteletet. 

Thomas Mann szavait parafrazálva, a gyülekezetben el kell jutni a külsőleg megvalósíthatótól a belsőleg lehetségesig, mert az igazi korlátok belső korlátok. Lehet külsőleg szépen mutatni, vallásosnak lenne, de a reménytelenség, irigység, harag, kicsinyesség, rosszindulat (egyszóval a szeretet hiánya) igazából belső korlátok.

A kihelyezés után feleségül vettem Tóth Mária-Magdolnát (Margót), aki a szolgálatban is társam, vallás-magyar szakot végzett, biblika-teológiából szerzett mesterit, és sok területen együtt szolgálunk (immár Ágnes lányommal és Mátyás fiammal együtt).

Mindent támogatok, amiben élet van, ami hiteles, ami megmozgat, fejleszt, gyógyít, hozzáad valamit ehhez a világhoz. Sajnos ma sok gyülekezetünk nem a gyógyulás és a Krisztusi indulatok erőterében mozog.  Sok a kicsinyesség, nemcsak dicső, hanem terhelt is az örökségünk, a megújulásra való törekvés hiánya jellemez. Ezért olyan gyülekezetről álmodom, amelyik IGE – hallgató, engedelmes Urának, magatartásában Krisztusi, kapcsolataiban mély, kisugárzása vonzó, ahol nem a tökéletesek vannak, hanem a megváltottak, akikkel jó beszélgetni, kávézni, kezet fogni, együtt imádkozni és énekelni. 

Ezt tettem érted. Te mit tettél értem?